Bárhonnan nézzük, végül mindig a butasághoz lyukadunk ki. A műveletlenséghez, iskolázatlansághoz minden téren, elsősorban az európai értékeket illetően. Az ostoba nem ismeri föl, hogy amit tesz, az nem jó. Lehet, hogy ma jó, de hosszabb távon nagy bukta. Miért van igaza mégis az ostobának? Miért nem milliárdosok az egyetemi tanárok? Miért lehet 8 általánossal jól élni? Mert az ostobasághoz társul a magyar megszokás, a magyar önérdek, a magyar önzés. Voltak fényes korszakok, amikor kevesebb volt mindezekből és az utak nyitva voltak felfelé. Ma már (ahogy a rádiókabaréban is elhangzott) akkora Magyarországon a korrupció, hogy jó időben a világűrből is látszik...
Valahogy ma, itt és most, ez mindenkinek (a többségnek) jó. Ha nem lenne jó, változtatnának rajta. Sajna a sok rossz, ami körülvesz minket, mégsem éri el a cselekvés ingerküszöbét. Ég már a házam sarka, de majd elalszik, mondogatjuk. És lehet, hogy néha elalszik, mert eső jön, eloltja. Néha meg leég a házunk. A mának élő ember azt mondja, hogy ő addigra már nem fog élni. És igaza van. A hidat építő emberhez odamentek, hogy: Ember! Hiszen maga rossz anyagot épít be, a híd 20 év múlva leszakad! Mire az ember: Igaz, igaz...de én 20 év múlva már nem fogok élni...
Szinte mindannyian rossz anyagot építünk be, hogy spóroljunk, hogy túléljünk. Pedig a megoldás pofonegyszerű. Akarni kell a jót. Nemcsak széttárni tehetetlenül karjainkat, hogy nem lehet. Ahogy a rossz példa ragadós, úgy a jó is. Nem annyira gyorsan terjed, mint a jó, de terjed. Sokszor bele is bukunk, na és? Újra kell kezdeni.
Meg kell mondani mindenkinek, hogy kiállni a szép, igaz, értékes mellett (azért ezt nagyjából mégis be lehet határolni) nem kifizetődő. Meg kell mondani, hogy olyan mellé kell odaállni, amiben ott a bukás veszélye, sőt, az a valószínű, hogy elbukunk.
Nem baj.
"Ha reménytelen a lehetetlen, elbukásunk is ünnepély."
