Azt mondják nékem a helyi kulturális élet szervezői, hogy hagyományos zenére igazából már nincs szükség a világban. Ők sokfelé járnak, ismerik a külföldi fesztiválokat, higgyem el, ez az autentikus téma már lefutott; nincs divatban, hogy eredeti hangszerekkel eredeti módon eredeti népzenét játsszanak a zenekarok.
Divat? Itt egyesek eléggé eltévedtek. Hiszen nincs divatban az igazmondás, a tisztesség sem. A divat nagyon efemer életű dolog, minden évben más jön. Most éppen a smaragdzöld a divat. Tényleg, haza is kell mennem, megnéznem, hogy is vannak a smaragdjaim... A divat az üzlettel kapcsolatos, a mesterségesen gerjesztett vásárlói igényekkel.
Hogyan jönnek ide gazdasági megfontolások? Zenét nem azért hallgatunk, hogy a pénztárcánk meghízzon. Valahogy ez lélek dolga. Na jó, tudom, hogy ezek itt ezt nem értik.
Rengeteg dolog nincs divatban. Az idősek tisztelete. A pontosság. Az ígéret betartása. Az éneklés, magáért a dalolás öröméért. A Biblia. A jó és tiszta levegő, a jó és tiszta környezet. A gyaloglás. A csönd. A lassúság. A szemlélődés. A dolgok átfogó értelmezése ("Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát"). A szerelem. A világirodalom. A türelem. Az értelmes élet, magunkért és egymásért végzett értelmes, a terheket könnyítő cselekvések sora. Az egészség. A tisztaság, külső és belső.
Rengeteg dolog nincs divatban.
Visszatérve tehát a témához, ők sokfelé jártak mostanában. Kár, hogy nem 30 éve jártak, járnak, ahogy én már harminc éve járok sokfelé, külországokban is. Szó sincs a hagyományos zene leértékelődéséről. Talán fontosabb, mint valaha, hiszen nyilvánvaló, hogy az utolsó morzsáin élünk már, az utolsó órában vagyunk, az utolsó zenekarok és zenészek húzzák már, az utolsó táncokat láthatjuk, amik még hitelesek. Igaz, hogy sokan próbálkoznak valami újjal. Kiválogatnak nekik tetsző zenéket, egyet Írországból, egyet Marokkóból. Aztán egyet Bulgáriából, egyet Jamaikából. Egyet Magyarországról, egyet Afganisztánból. Létrejön egy érdekes keverék, ha jól csinálják, még élvezhető is. Olyan ez, mint a főzés. Lehet újítani, miért ne? Mégis a kenyér, a víz, a hús, a zöldségek, fűszerek, egyebek nem váltak fölöslegessé. Én pl. imádom a sültkrumplit, ami otthon készül. Nem cserélném föl semmi műanyagra vagy kevercsre, mégha Hollywoodban is azt eszik. Egyék csak...
Ismét visszatérve, tehát ha nem lesz eredeti zene, nem lesz miből főzni! Mondják, lesz, mert lesznek felvételek az archívumban. Olyan ez, mintha ezután már nem is lenne szükség emberi kommunikációra, hiszen van a telefonos (gépi) ügyfélszolgálat! Akik a népzenét múzeumba kívánják száműzni, vihetik mindjárt lelkünk jobbik részét is. Megmarad nekünk majd a blog, a YouTube, a rootkit. Miért nem örülünk?
Sebő Ferenc mondta egyszer (ő csak tudja), hogy minden népzene világzene, hiszen népzeneként mindig magába olvasztott más dallamokat, zenélési módokat, sőt még hangszereket is. Nem kell tehát föltalálni a meleg vizet, csak a helyére kell tenni a kísérletező kedvet, a művészi hajlamokat. Megvan a helyük.
Ami pedig igazán a lélekhez szól, ami igazán élni segít, az továbbra is az archaikus kincs, mindazok az örömök, fájdalmak, egész népek, nemzetségek sorsa, történelme, szerelmek, csalódások, hősök és hitek, végigküzdött eleven élet, ami süt ezekből és nem véletlenül. Ami évszázad (vagy hosszabb idő) alatt csiszolódott, az drágakő.
A többi kavics, színes üveggyöngy.
Én inkább a gyémánt ragyogását választom.
Világzene
2007.09.05. 16:45 OldManBlues
Szólj hozzá!
Címkék: pécs lélek ekf világzene
A bejegyzés trackback címe:
https://oldmanblues.blog.hu/api/trackback/id/tr34158130
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
