OldManBlues

Május elsején reggel egy rosszarcú, fiatal és agresszív koldus elvitte a kenyeremet. Ne mondjátok, hogy mit kellett volna tennem, majd tegyétek, hasonló esetben.
A panelházak között keskeny ez a sikátor, nem messze a belvárostól. Sok kuka van erre és a gyűjtögetők gyors léptekkel mennek végig a soron; fedelet nyitnak, böngésznek (IE7, Firefox), majd mennek tovább. Néha párban, néha biciklivel. Az én koldusom egyedül volt és egyenesen felém tartott, mintha így beszéltük volna meg és szigorú tekintetét nem vette le a kezemben tartott csomagról.
Ez az első eset, hogy a koldus elvitte a kenyeremet, nekem ez még új, ezért írok róla. Végülis nem vert meg, a többi holmimat nem bántotta, nagy bajom tehát nem esett. Bár a kenyér...A kenyeret még tegnap vettem egy pékségben, ahol éppen akkor sült ki és nem tudtam ellenállni az otthoni, gyermekkori emlékeket idéző illatnak. Meg éhes is voltam. Kilépve a pékségből már az utcán elkezdtem ropogós darabokat törni; meleg, jóízű darabokat a kenyérből, alig tudtam abbahagyni.
Ne sajnáljatok, van még mit ennem, lám blogot is tudok írni, tehát nem állok a reménytelenség szélén. A május gyönyörű, a világ teli sokféle, fiatal zöld színnel, virágokkal és napfénnyel.