OldManBlues

Ezt a szigetet nem veszi körül tenger. Legfeljebb tengeri.

Az ország déli részén vagyunk, közel a szerb határhoz. Kukorica- és gabonaföldek, hepe-hupás országút, kilométereken keresztül. A nagy hőségben alig mozdul ember, állat. Csendes, gyér forgalmú falvak. Egy kereszteződésnél délre kell fordulnom, aztán hamarosan elérem az erdőt, ahol a gyerektábor van. Dél körül jár az idő, gyerekzsivajra, nyüzsgésre számítok, tülekedésre az ebédnél. Ehelyett néma csend, pedig egy hosszú asztal körül tényleg gyerekcsapat üldögél, néhány felnőtt kíséretében. Közelebb érve azért meghallom a beszélgetést: Gábris tanárnéni éppen az esti pizza megtervezéséhez ad tanácsokat a gyerekeknek. 19 gyerek, elsőtől a nyolcadik osztályig vegyesen, előttük papírlapok, színes ceruzák, filcek.

Tánctáborba jöttem, én leszek a tánctanító. Majd csak ebéd után, addig ismerkedem ezzel az egésszel. Egy vadászház területén vagyunk, pontosabban ez valami nyaralóféle,több épülettel, árnyas, hűvös, nyitott terekkel. Mindenütt németes precizitás, ötletesség. A terület a Kahny gyár tulajdona. A Kahny úgy került ide a gyárával együtt, hogy megismert és feleségül vett egy Bácsalmásról kitelepített sváb lányt Németországban. Forgácsolóüzem van a város határában, az üzleti tárgyalásokra, vendéglátásra meg ideépült a vadászház. Egyébként nem németek építették, hanem Szerbiából valók voltak a dolgos kezek: magyar, német, szerb? – nem kérdezem.

Ebéd előtt szünet, a csapat gyerek kirohan a labdákkal a mászókákhoz, játékokhoz. Visszafogott ez a rohanás. Önfeledt, de fegyelmezett. Gábris tanárnéni, Laci és Pityu tanárbácsik szeme állandóan a gyerekeken. Próbálom megfejteni a titkot, megérteni, hogy mi is történik itt?

Segítenek nekem: a környék több falujából valók a gyerekek, de általában a csikériai iskolába járnak. Csikéria valamikor tiszta bunyevác község volt, mára már a tánccsoportban is több a magyar, mint a nemzetiség képviselője. Van még tánccsoport, a gyerekek itteni három napját is főleg a tánc fogja kitölteni, mint fő program. A csapat fele hátrányos helyzetű; míg évközben a napköziben kapnak ebédet, most az önkormányzat száll be anyagilag azok étkeztetésébe, ahol otthon munkanélküli az egyik vagy mindkét szülő, vagy sokan vannak testvérek. Nézd azt a fiút – mutatnak az egyikre, - ők kilencen vannak.

A napi 5-6 óra táncon kívül papírhajtogatás, forgókészítés, társasjátékok, biciklikirándulás a fagylaltoshoz (egy óra oda, egy vissza), éjszakai kaland-kirándulás, találkozás előre beavatott határőrökkel, csöröge fánk-sütés (errefelé listicá-nak mondják a bunyevácok). A gyerekek mindenben részt vesznek, amiben lehet, tésztát vékonyítanak, darabolnak, sütnek. Étkezések után elmossák poharaikat, összeszedik a tányérokat. Nincs idő unatkozni, mindig történik valami.

A gyerek persze gyerek. Keresi a határokat, amit még átléphet, tudni akarja, meddig mehet el. Később az ebédnél valaki véletlenül feldönt egy vizeskancsót. Nagy csönd lesz, amikor mindezért megérkeznek a feddő szavak. Mégis, pár perc elteltével a gyerekek újra derűsek: érzik a szeretet hullámait, amelyek a felnőttek felől áramlanak feléjük. A korholás épp csak annyi, amennyi szükséges és senkit nem rekesztenek ki a közösségből. A tanárok nem hisztérikusak és nem panaszkodnak. Teszik a dolgukat.

Nem fogok most a tánctanításokról írni. Máshol már megírtam, mekkora felelősség ezeknek a tündéreknek a kezét megfogni és vezetni őket.

Azért meleg van. Estére eléggé megszomjazom, nem lenne rossz egy kicsit lazítani. Viccesen elkezdek célozgatni az egyik távolabbi pulton álló sörcsapra, hogy abból milyen jó lenne a habos, hideg serital. Néznek rám szelíden: itt a táborban nincs alkohol, a tanároknak sem, dugiban sem. A felnőttek ugyanazt eszik, amit a gyerekek. Én, mint kivételes személyiség, mindig kapok kávét.

Írnom kéne még a doktornőről, aki rendelésekről szaladva intézi a tábor ügyeit és aki a saját maga által főzött lekvárokkal ajándékoz meg, amikor kiderül, hogy mennyire rajongok ezekért…a polgármesterről, aki napelemekkel tervezi megoldani az egyik község közvilágítását…az ismeretlenekről, akik gyümölcsöt, csokit hoznak a gyerekeknek, annyit, hogy mindenkinek jusson. Mindenkiről, akinek vagy régi ismeretség vagy egyéb okok miatt fontos, hogy itt legyen valami. Itt, az ország szélén.