OldManBlues

Nem egészen, csak amolyan "szűkített", csak azok számára, akik egykor gyakran együtt voltak. Voltunk.
Mikor is? Leírni is nehéz.
1967 és 1970 között...
Igen, több mint 40 éve gyakran voltunk együtt, a gimiben és az órák után is. Most nézem az arcokat, figyelem a hangsúlyokat, próbálom felidézni az akkori képeket, az akkori hangokat.
Alig megy. Egy-két szófordulat, egy-két gesztus. Mégis valahogy jó így együtt. Igaz, hogy az élet átgyalogolt rendesen mindenkin, ez azért látható.
Egykor nagy súlyokkal edzettem, mondja Vépé, terveim voltak. Most csontsovány, nem érzi az ízeket sem, lehet, hogy ez már az utolsó stádiuma a betegségnek. Haja alig, de a szemüveg mögött mégis mintha tűz lobogna a fáradt szemekben. Árpi mutatja a hatalmas vágást az oldalán, mellkasán: onnan is daganatot szedtek ki, némi tüdővel együtt. Később már sokat iszik, járása bizonytalan lesz, de tiltakozik: nem vagyok részeg! És ez igaz is, hiszen a következő félórában sűrű tréfák, ugratások közepette elmeséli az életét, hogyan került padlóra százszor és hogyan állt fel százszor.
A japánok három éve kiszálltak az üzletből, most egyedül viszem a céget, mondja Béni. Mikor Nándi a konzervgyárban volt, éppen akkor nem tudott Árpiról, aki a gombát, uborkát hordta a déli parton eladásra kínjában, mert meg kellett valamiből élni. Lóri néha felveszi az asztalon fekvő fényképezőgépet és elkap egy-egy gesztust, arcot, tekintetet. A Főnök hallgat, aztán hozzászól. Pocak jól meghízott, nevéhez méltó nagy hasa van, de kedve a régi, a szeme a régi.
Igen, a szemek! Minden megváltozott, a hang is, a test is eltorzult, elfáradt, de a szemek maradtak olyanok, amilyenek voltak.
Stefán mesés pörköltet főz, fogynak a borok, néha a kávé. Besötétedett, ülünk az udvaron, még a rétesre várunk, amit ötpercenként ellenőrzünk a sütőben, mégis elkészül egyszer.
Osztálytalálkozó, ahová sohasem jártam. Nem jártam 40 évig.
Harmadik után hagytam ott a gimi elit (tagozatos) osztályát, a barátokat, csak azért, hogy a szünetben hosszúra nőtt hajamat ne kelljen levágatnom. Elmentem, hogy a magam útját járjam. Jól hangzik, de nem volt jó döntés.
Ott maradtak a barátok a negyven évvel ezelőtti fekete-fehér fotókon. Ott maradt minden közös buli, tréfa, "hoki", dehát akkor mit tudtam én, mit hagyok ott!
Este 10 is elmúlt, alig látjuk már egymás arcát az udvaron, az asztal körül.
Régi barátok, Isten veletek!