Nem szabad oda kirakni a plakátot - szalad a portás a kulturális intézmény bejárati üvegfala felé, ahol cellux-szalaggal, plakáttal kezemben, félbehagyott mozdulatba merevedve állok. Csak az Erzsike engedélyével, ez szigorú parancs.
Most beszéltem Erzsikével, próbálom meg a folytatást. Akkor mehet a plakát, de a cellux nem mehet, Erzsike megtiltotta, máshogy kell, ezzel a gyurmás ragasztóval, csak így lehet.
Felbaktatok ismét Erzsikéhez. Igaz a hír, Ferenc nem engedi (ki az a Ferenc), hát az igazgató úr megtiltotta a celluxot, csak a gyurma megengedett. Igen, a múltban úgy volt, hogy lehetett, 30 évig lehetett, most nem. Csak a gyurma.
Visszabaktatok a földszintre. Rendes a portás, ad gyurmát (ó, te édes gyermekkor a színes gyurmáiddal, ó, alsó tagozat avagy elemi iskola, ó, azok a körmösök!). Elég rondán mutat így plakát, hagyjuk. A dolog el van intézve.
Egy hétig. Mert akkor újra kezdődik a kálvária-járás. Most megállító tábla.
Nem lesz az úgy jó, mondja Erzsike, kisebb a plakát, mint a tábla, rondán mutat. Szerintem nem, de mindegy. Kapok egy fekete kartonlapot (múltkor is ezt használtuk, tudom meg), ez pont a tábla-méret, erre tedd rá a plakátot. Nagyon köszönöm.
Irány a földszint. A fekete karton persze 10 centivel kisebb minden oldalról, mint a tábla. Szalad a portás. Nálam van ilyen fehér karton, az jó lesz magának, az pont a méret, itt van, innen tépje le. Közben a portást valaki hívja telefonon, hallom, hogy ingerülten magyaráz valamit. De anya, mit csinálsz a telefonnal, most hívsz vagy nem?
Kipróbálom a portás kartonját. 10 centivel nagyobb mint a tábla, minden oldalról. Fogom a kartonokat, plakátot, celluxot, gyurmát és távozom. Idegrendszerem már nem terhelhető, mint egykor.
Ja és még annyi, hogy a társrendező kulturális intézmény vállalta a reklámot esetünkben. Plakátot mi készítettünk, a médiát mi láttuk el sajtóközleménnyel, a városban mi plakátoltunk. Kivéve magát az intézményt, mert ott ez nehezített feladat, nem mindig érek a pálya végére.
Nincs tanulság.
