OldManBlues

Magyarország az az ország, ahol jövőre jobb lesz.
Mielőtt nekem esne bárki is, magyar vagyok, mindig is itt éltem és itt is fogok, amíg el nem üldöznek.
Kiüldözni a világból viszont az ilyen, jövőbe mutató mondatokkal lehet. Nem lesz jobb jövőre. Eddig sem volt soha jobb, amióta az eszemet tudom (úgy öt évtizede). Én már kiegyeznék azzal, ha csak keveset romlana... És nem értem, miért nem lehet megmondani az igazságot. Illetve értem, sejtem, de ettől a sejtéstől nagyon rossz kedvem lesz.
Mert valakiknek biztos jobb lesz...ezt elhiszem, de a nagy átlagnak, a szürke tömegnek, az embereknek, akik az utcán járnak, a boltban vásárolnak, az autóban ülnek, az iskolában tanulnak, a tévé előtt bámulnak, a bizonytalan jövőjű munkahelyeken hajtanak...azoknak nem lesz jobb. Naná, hogy nem látok a jövőbe, de valahogy nem tudom elhinni; túl sok már a tapasztalat és túl kevés az eredendő optimizmus bennem.
Szokás a közbiztonságért aggódóknak feltenni egy-két kérdést, hogy például volt-e gyilkosság a környezetükben, lett-e valaki erőszak áldozata az ismerősök közül, betörtek-e valaki barátjához és a többi. Ilyenkor kiderül, hogy nem is olyan rossz a helyzet, hiszen - általában - nem számolnak be ilyen esetekről a rokonok, ismerősök. Előfordul, de ritkán.
Ugyanilyen a válaszok jönnek - sajnos - a jólétet firtató kérdésre is: akiket ismerek (jó nagy kör), nem élnek túl jól. Megélnek, igaz, vannak átmeneti jobb időszakok is, de ritkásan és keveseknél. Hol vannak akkor a nyertesek? Hol élnek a gazdagok?
Nem tudom. Nem látom. A panel negyedik emeletéről viszont látok egy szépen beépített domboldalt, gyönyörű, nagy házakkal; a régi világ udvarházai jutnak eszembe vagy a régi város igazán módos polgárainak házai. Jól láthatóan nem néhány ember mindennapi szükségletei szerint épültek, árad a látványból a gazdagság, jutott mindenre. Ott gazdagok élnek, nem vitás. Ott nem történhet baj, mert ha történne is, a vagyon több generációt is kisegítene, akkora.
Na most az ilyen emberek, ha elkezdenek nekem magyarázni, akkor lesz üveges a tekintetem. Nem mondom azt, hogy induljunk a domboldal házai ellen, mint megannyi huszonegyedik századi szegénylegény, nem mondom. De ne mondjátok, hogy holnap jobb lesz...nincs már hitele előttem ennek a szónak. Túl sokat éltem és nem felejtettem sokat. Sajnos, sajnos. Annyi hazugság vesz minket körül, hogy nem lehet már mit tenni: az ember kiválasztja a leginkább hihetőt és próbál remélni.
Legalább ilyenkor, Karácsony előtt.