OldManBlues

Koszos kis Magyarország.

Sajnos. Sajnos, hogy kicsi és sajnos, hogy koszos.

Ez a szülőhazám, ez a hazám, ez is marad, itt vagyok otthon.

Szeretem, sőt mást nem is tudnék szeretni. Sem más nyelvet nem neveznék soha anyanyelvemnek.

Az, hogy koszos és kicsi, nem rágalom, hanem ténymegállapítás. Uraim, vegyék le már bármilyen színű szemüvegüket. Vagy még inkább: tessék már elmenni Nyugatra. Javaslom, sőt kötelezővé tenném, hogy az egész ország menjen el Nyugatra. Írjuk ki a határokra, hogy szabadság miatt zárva és kerekedjünk fel, utazzunk messze és lássunk, lássunk és értsünk.

Aztán jöjjünk haza és kezdjük újra, de másképp. Kezdjük el a dolgokat más szemmel nézni és cselekedeteinket máshogyan mívelni.

Hazajöttem Párizsból, Berlinből, New York-ból, hazajöttem Finnországból. Finnországban az autópályáról (és mellékéről) lehet étkezni, olyan tiszta. Nem az időjárás és a hűvös fenyőerdők miatt, nem. A gondoskodó ember miatt.

Svájcban az óvodában az egyik első szabály, amit megtanulnak a kicsik, hogy a földre nem dobunk le semmit. Utána már gyerekjáték az egész.

Németországban, Franciaországban jó utazni és megérkezni. Valahogy olyan szépen elrendezett minden, tiszta minden és jó benne lenni. Nem a turisták miatt. A gondoskodó ember miatt.

Chicago-ban és Pennsylvania államban New York-ot piszkosnak mondják és zsúfoltnak, ahol nem jó élni. Igaz, Chicago mindig tiszta, a Michigan-tó felől mindig hűvös szél fúj. Chicago mégsem a szél miatt tiszta, ahogy az amerikai Közép-Nyugat vagy Észak-Kelet kisvárosai sem a provincialitás vagy a sokféle náció miatt. Nem, de nem írom le újra, hogy miért. Az a lenézett és piszkosnak mondott New York bárcsak itt lenne Magyarországon. Oda is kötelező lenne elmenni és megérteni, hogyan élhet 15 millió ember nagyjából harmonikusan egymás mellett és hogy van az, hogy mégsem a káosz győz.

Megértem most már több mint öt évtizedet, nem összevissza beszélek, láttam, amit láttam.

Persze láttam a sötét oldalt is, a kilátástalanság szemetes és összegrafittizett telepeit a csillogó városok szélén. Láttam hajléktalant is New York-ban. Láttam és megértettem, hogy semmi sem tökéletes; ott sem az. De az arányok, Uraim, az arányok!

Míg a művelt Nyugaton az emberek legalább 70%-a jól él, 30%-a nem él jól. Nálunk fordítva van. Lehet persze, hogy túl szépre festettem a hazai helyzetet.

Nem érdekes, hogy miért, nem érdekes, hogy török, tatár, labanc, muszka, kommunista, nyilas. Már nem érdekes. El kéne kezdeni dolgozni, mert arrafelé, a művelt Nyugaton sokat dolgoznak. El kéne kezdeni egymást tisztelni, mert jó a tiszteletet érezni. El kéne kezdeni egymásban bízni, mert jó, ha bíznak benned és te megszolgálod a bizalmat. El kéne kezdeni a dolgokat úgy megcsinálni, hogy azok jók legyenek. „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.” Nem arra teremtettek minket, hogy rosszat tegyünk, hogy elfuserált, nem működő dolgokat hozzunk létre. Arra születtünk, hogy jók legyünk, jót tegyünk, tiszta és szép környezetben éljünk és működő dolgokat hozzunk létre.

Uraim, az egyik sokk a sok közül, hogy ott kint minden működik. A mosdóban folyik a meleg víz, a WC-ben mindig van papír. A repülő, a vonat, az autóbusz időben indul és érkezik.

A másik, hogy tisztelnek téged és jót tételeznek fel rólad. Döbbenetes, de felemelő érzés.

A harmadik, hogy nincsenek maguktól elszállva az emberek. Tudják hibáikat, az óriási ország gyengeségeit, érzik, hol kéne javítani. Mint a kertész, mikor reggel szemrevételezi a kertet.

Sokadik, hogy tudják, hol van Magyarország. Uraim, a sztereotípiák, előítéletek kora lejárt. Elég a tévesen alkotott ítéletekből, de a balga rajongásból is. Amerika nem olyan, mint a tévésorozatok. Versailles van Párizs mellett és nem fordítva. Berlinben már nincs fal.

Jön, itt van egy új nemzedék és ha nem tesszük sürgősen rendbe ezt az országot, úgy kimenekül a jólétbe, mint a pinty. Ostoba lenne hazajönni.

Rendbe lehet hozni ezt az országot. Hiszem és tudom. Vannak kincseink, mindenki tudja. Jöhetne a Nyugat csodájukra.

Egyelőre viszont kapálózunk a szemétben.